ISMERTETŐ

Miazma, avagy az ördög köve

2006-ban a Jumurdzsák gyűrűje produkció volt az első magyar interaktív film és

egyben az  első  olyan  számítógépes  kalandjáték, amelyet  városmarketing  célokra  hasznosítottak. Ugyanekkor született az Egerben letelepedő amerikai újságíró, Jonathan Hunt karaktere is,  aki azóta tucatnyi történetben eredt magyar vonatkozású történelmi rejtélyek nyomába. Feltűnt jónéhány városfelfedező turisztikai játékban, valamint  immáron 3  bestseller  számba  menő  regényben is.

 

A Private Moon Studios 2015-ben megjelent új interaktív filmje, a MIAZMA ezúttal az MTA Atommagkutató intézete felkérésére készült és Debrecenben játszódik.
Ebben az epizódban hősünk ártatlan, néhány naposra tervezett debreceni kirándulása változik át  eleinte egy eltűnt srác utáni nyomozássá, majd egy százötven évvel ezelőtt leesett meteorit utáni kutatássá, végül pedig  rejtvényfejtéssé,  amely a múlt kódolt üzeneteire derít  fényt. Kiderül, hogy a történelem során sokak sorsát  befolyásoló ördögi „lebkő” mit tartalmaz: gyémántot, az örök élet elixírjét, egy eddig nem ismert elemet, vagy netán egy pusztító erejű miazmát.

 

TOVÁBB...

Előzmények

Jonathan Hunt története 2005-ben indul, amikor az amerikai oknyomozó újságíró, a
New York Times
munkatársa Egerbe érkezik. Ő történetesen annak a Samuel Hunt brit etnográfus professzornak a dédunokája, aki a XIX. század elején ősi táblajátékok nyomába eredt – az ő utazásairól szól a Private Moon Studios AGON sorozata. Jonathan sokmindenben hasonlít rá: őt is foglalkoztatják a múlt emlékei, újságírói szakterülete a műkincs-kereskedelem. Szeret felfedezni és utazni, többek között ezért is dönt úgy, hogy a távoli Magyarországra jön pihenni – és talán új életet kezdeni. De elhatározásnak más okai is vannak.

 

TOVÁBB...

Az interaktív film

Az interaktív film olyan, mint egy hagyományos film, de a cselekmény alakulása a néző részéről is közreműködést – interakciót – igényel. Az első próbálkozások között voltak olyanok, melyeknél a történet is ennek függvényében, többféleképp alakulhatott, más esetekben ugyanahhoz a végkifejlethez vezettek el különböző utak. A lehetőséget a számítógépes játékfejlesztés is felismerte már a 80-as években, de a kivitelezés technikai kihívásai miatt az ilyen játékok a mai napig ritkaságnak számítanak.

 

TOVÁBB...

A kalandjáték

A kalandjáték a számítógépes játékok egyik leggazdagabb, többnyire erőszakmentes műfaja, melyre a sztori, a képi világ, a zene, valamint a rejtvények szinergiája jellemző.
A történet elsődlegessége miatt gyakran épít más narratív műfajokra is (irodalom, film). Elsősorban a  jó történeteket kedvelő, rejtélyek után szívesen nyomozó közönséghez talál utat. (A statisztikák szerint a rajongótábor nagy részét hölgyek alkotják, és egyre
többen vannak az idősebb korosztályokból). Gyakran ismereteket is átad – ahogy teszi
ezt a Private Moon Studios valamennyi játéka.

 

TOVÁBB...